Eddig sem olvasott senki, de megnéztem mi volt azelőtt...
Egy vesztes DAC-Atromitos Athén (semmi csapat,nem labdarúgóilag, hanem szurkerilag, beágyazódásilag, olyan görög bagázs, amire úgy költenek, Isten tudja kik, euró millákat, hogy senkit nem érdekel, az embernek sokszor úgy tűnik, hogy görögben a nagycsapatokon - PANA,OLYmpiakos, AEK ,PAOK,Aris kívül minden klub ilyen, lehet drogpénzt mosnak általuk, nem tudom) meccsen vagyunk túl, olyan volt, mint amitől rettegek, és amiért annyira útálom a görög focit. OLyan volt, mint azok a meccsek, melyeket Slavia Praha szurkerként, vagy a Spartának szorítva néztem végig, és amelyek mind kieséssel végződtek, dacára otthoni győzelmeknek, de amelyek mind jogos k.o.-k voltak, mert ezek a ravasz görögök kegyetlenül kihasználják, ha nem vagy elég jó. Nyomnak egy kontrát és kész.
A DAC ma kevés volt, pedig olyan szépen indult, a görögök mintha edzőtáborból jöttek volna, lassúak, mi pedig szépen adogadtunk. Aztán olyan coolak voltunk, hogy csináltunk egy gólt nekik, és onnantól mindenkinek világos volt, hogy mi nem vagyunk az a szint, mely elhiheti, hogy ez sima lesz. A vége meghalás, közben egyenlítés, majd újabb kontra, remények és kis híján teljes összeomlás a végén. Nem baj, küzdöttek, elfáradtak, ma erre tellett, még lesz visszavágó. Hajrá DAC!